Szombaton végre versenyezhettem Bécsben. Nagyon hiányzott már az egész versenynek a hangulata és az izgulás, ami most volt rendesen. Azért izgultam ennyire, mert ez volt az első versenyem ebben a szezonban. Így fél év után mindig fura az első verseny olyan, mintha nem tudtám mit kéne csinálnom majd a pályán. Minden évben az első verseny ilyen. Aztán, ahogy beindul a szezon én is belejövök a futásba, legalábbis eddig így volt! Majd a következő versenyen meglátjuk, de remélem idén is így lesz. Ha minden jól megy, akkor legközelebb Stockholmba megyek versenyezni. Még nem voltam ott, ezért is várom már nagyon és remélem, hogy lesz egy kis időm majd városnézésre is! Persze a lényeg a futás de azért ha már ott vagyok jó lenne nézelődni is. Ez lesz az utolsó versenyem a fedettpályán, hacsak nem futom meg a fedett vb szintet (47.00). Szóval ez a téli szezonom nem lesz túl hosszú.
47.66-ot futottam a mostani versenyen, ami kezdésnek jó, de annak jobban örültem, hogy a lábam teljesen rendben volt. Az első 50 métert jól elrontottam, mert elég lassan kezdtem el és szerintem ez kihatott az egész futásra. A pálya az most is nagyon jó volt, mint mindig. Ami még kicsit zavaró volt, hogy a négyes pályára raktak és a rajtgépben tartanom kellett magam, hogy nem dőljek be a másik pályára. Mindent összevetve nagyon megvagyok elégedve ezzel az eredménnyel!
Utolsó kommentek